Változások
Az utóbbi időben nagyon sokat gondolkodtam. Érdekes változások mentek végbe a gondolkodásomban és az érzéseimben. Átértékelődtek régi dolgok és megdöbbentő felfedezések kerültek a felszínre és mindehhez közel 1 év kellett és egy látogatás vissza Magyarországra.
Először is: rájöttem, hogy mindaz a stílus és nézőpont, amit 16 éves koromtól felvettem, csak egy álarc, egy magamra kényszerített gúnya, pusztán azért, hogy bele kerülhessek abba a világba, abba a baráti körbe, ami akkor alakult. Emlékszem az első találkozásra velük a PT-ben és tudom, hogy akkor még a jókislány nézett velük szembe, majd átvedlettem "rock-ker csajjá", ami nem volt soha az igazi. Persze szeretem a rock zenét, de önmagában ez még nem kellene, hogy fekete színt jelentsen. Teljesen kiforgattam a fiatalkori álmodozásaimat és bele illesztettem magam abba a szubkultúrába. Nem bánom, hisz nagyon szép évek voltak, de sajnos most iszom a fekete leves maradékát. Túl nagy hatással voltak rám emberek, akik ha ferde szemmel néztek rám dolgok miatt, máris változtattam, igazítottam a gondolatmenetemen, a mondanivalómon vagy a cselekedeteimen. Konkrétan ezek a dolgok: nem érdekel a család, nem érdekelnek az ünnepek, nincs saját stílusom, nem akarok gyereket, nem akarok férjhez menni, fejet hajtok más véleménye előtt és igazítom a sajátomat az övéhez. Talán sosem lettek ezek kimondva, de ez van.
Aztán jöttek a változások, mindenki dolgozni kezdett, de a bevett hierarchia megmaradt közöttünk. Néhányan kiszakadtak, de néhányan maradtunk. Eltelt közel 1 év, mióta már én sem vagyok velük és mindaz, ami eddig "fogva tartott" elkezdett feloszlani és mikor haza mentünk, ez ki is ütközött hamar. Igazából nem lepett meg, csak furcsa volt, hogy ők nem képesek elfogadni, ha valami, valaki változik, de a saját változásaikat ráerőltetik másokra. Nincs miért haragudnom. Örülök, hogy végre önmagam lehetek és nem reszketek belül, hogy mit fognak szólni mások.
Leginkább két dolog vágott mellbe. Ha kérdezek valamit, és az a válasz, hogy hagyd csak, a vendégem voltál, akkor utána miért kell a fejemhez vágni, hogy eszembe se jut kiegyenlíteni a számlát. A másik dolog számomra sokkal megrázóbb volt. Néhány napja csináltam valamit és ezt elmeséltem egy barátomnak, illetve többnek és a régi "csapat" csak szeptikus gúnnyal fogadta, míg mások izgatottak lettek és velem örültek és akkor jöttem rá, hogy ez mindig is így volt. Ha nem az ő világuk szerinti normális dolgot csinálod, akkor csak elmennek melletted és képtelenek örülni az örömödnek. ÉS MÉGIS: örülök, hogy volt egy ilyen része is az életemnek és örülök, hogy ismerem Őket! Nélkülük nem lennék most boldog!
A másik: pontosan abból fakad, hogy változok és bár még néha még összecsap a régmúlt a jelennel, de felszabadító, hogy készen állok! Megtaláltam azt az ember, aki iránt még mindig ugyan azt a szerelmet érzem, mint a kapcsolatunk elején. 11 hónapja élünk együtt és minden szarság és nehézség ellenére ugyan úgy szeretem, mint az elején. Vannak nehézségek és viták, de ez mind az élet velejárója. A családom elfogadta Őt, jobban is mint számítottam és ha jól gondolom, akkor az Ő családja is elfogadott engem. Egyetlen bibi van a dologgal: nem bízom teljes abban, hogy valóban megkéri majd valamikor a kezem. Annyi beszéltünk már erről és szerintem fogalomzavarban szenvedőnk mindketten. Számomra, az hogy megkéri a kezem, még nem jelenti, hogy házasság és gyerek a következő lépés. Az "csak" egy jelzés a külvilág felé, hogy "levett a piacról" (ezt Ő szokta mondani :)). Neki viszont, ha jól sejtem, inkább jelenti és kötelezőnek tekinti a továbbiakat. Nos, ez némileg frusztráló egy kicsit, de lehet csak én vagyok türelmetlen. :) És itt van a legnagyobb változás bennem! Igenis, szeretnék férjhez menni, szeretnék nagy esküvőt, hogy hercegnőket megszégyenítő menyasszonyi ruhába bújhassak és igen, akarom, hogy a sok hajadon irigykedve nézzen rám, mikor a hófehér csodában végigvonulok a násznép előtt és akarom, hogy Édesanyám is összeadjon bennünket az erdő közepén, néhány tanúval a hátunk mögött és igen, akarom a londoni bulit is az itteni barátainkkal...na nem mintha nekem itt sok lenne...és Igen, Akarom!
Akarom a közös életünket és akarom, hogy Gábor megint azt mondja nekem, hogy "Ha mellettem vagy, együtt bármire képesek vagyunk", és akarom, hogy együtt neveljük a gyerekeinket a kutyáinkat a növényeinket vagy éppen az amőbákat a kerti tavacskánkban...Feleség és anya akarok lenni!
Hát olyan nagy dolog mindez?