2011. március

Az aranyrózsa barlangja

Az elmúlt napokban annyi minden jó dolog történt velem! Voltunk koncerten, találkoztam ismerősökkel, beszélgettünk, nevetgéltünk, terveket szövögettünk...
Úgy tűnik lesz munkám, bár még a próba napom idejét sem tudom, de tudom, hogy szükségük van rám...
Tegnap Dumaszínházban voltunk. Könnyezősre röhögtük magunkat. Aranyosi Péter, Beliczai Balázs, Trabarna...és fotózkodtam is velük:

Fotók

Majd beültünk 4-en egy közeli pub-ba beszélgetni. A fiúk kimentek, mi 2-en lányok bent beszélgettünk. Egyszer csak lehuppant mellénk egy részeg férfi és kb 5 perc alatt a lényegre tért...megkérte a kezemet, mert nagyon emlékeztetem valakire, akit szeret. Ismét könnyesre röhögtem magam. A srácok vissza jöttek, a fickó kezet fogott velük, majd lelépett! Furcsa egy helyzet volt!

Ma pedig valahonnan az agyam egy rejtett zugából előpattant egy név. Egy név, ami egyben egy film sorozat címe is. Hihetetlen sebességgel nekiláttam, hogy megtaláljam a világhálón és reménykedtem benne, hogy esetleg még meg is tudom vásárolni, de sajnos úgy tűnik, nincs már kereskedelmi forgalomban. Összesen 5 részt forgattak belőle. Gyerekoromban nagyon szerettem és mindig megnéztem a TV-ben. Ha jól emlékszem, akkor mindig Húsvétkor adták vagy valamelyik magyar, vagy valamelyik német csatornán. Hosszú évek teltek el, amióta utoljára láttam, de ma megtaláltam az első részt magyarul a youtube-on.

Fantaghiro 1. rész - Az aranyrózsa barlangja

Komolyan, ez most nekem olyan, mint amikor hajnalban hallom a kismadarat csicseregni az szemközti fán! Olyan felüdítő, olyan más...

2011. 03. 21. 21:13 | 1 komment

írta: Zsuzsina

Te Jó Isten!

Van egy dal...annyiszor hallottam a rádióban régebben, hogy a végén már a fejemet vertem a falba, mikor meghallottam.
Aztán hónapokig semmi és most meghallottam újra, vizuális élménnyel vegyítve és padlót fogtam. Az élmény a siket leányzónak köszönhető a riport filmben, aki bár nem nagyon szeret beszélni, szerintem mégis gyönyörű hangja van és hihetetlen tisztán beszél. Bár én sem süket, sem néma nem vagyok, mégis abban hasonlítunk, hogy a számunkra "idegen" nyelvet nem szeretjük használni, főleg ha izgulunk!

Weisz Fanni és Rúzsa Magdi

Fantasztikus ez a lány! Komolyan, mindent tiszteletem az övé!

2011. 03. 14. 20:17 | még nincsenek kommentek

írta: Zsuzsina

Berosálok

Böngészgetem a Fb-ot és egyszer csak megpillantok egy postot, majd konstatálom, hogy egy újabb tehetségtelen, buta liba próbálkozik a dal fesztiválon az országunkból. Aztán tovább pörgettem az oldalt és meg sem néztem a linket. Néhány perccel később és néhány sorral lentebb ugyan ez a poszt egy másik ismerősömtől...na kezdett kíváncsivá tenni, hogy ki is ez a Wolf Kati. Végül megnyitottam a linket és az első ami szemközt vágott az a nő arca volt. A különleges arcberendezés, ami köszönhető az orrának és erős arccsontjának, elbizonytalanított, hogy esetleg fiú...volt.
Közben felcsendült a nóta és bár nem vagyok híve a magyar pop zenének, de itt valami megfogott...nem mondom, hogy megszerettem a zenét, de nem is rohantam ki visítva a szobából. A többségében angol szöveg, egészen jól meg van írva...morfondírozás közben persze nem feledkeztem meg arról, hogy nagyon furcsa az arca és emlékeztet valakire vagy valakikre...feltételezem nem véletlenül.
Néhány perc elteltével rátaláltam a lényegre...Ő döntős volt az X-Faktor-ban, vagy legalább is a YouTube-on ez van. Mivel itt se TV se semmi más, így fogalmam sem volt róla, hogy a fél ország ismeri, bár mikor még otthon voltam, akkor Takács Nikolas-t hallottam énekelni a válogatáson...na tőle hanyatt estem!
Wolf Kati számomra akkora meglepetés volt, hogy megborzongtam. Megtaláltam néhány fellépését a YouTube-on és nem kis élvezettel hallgattam...

From Shara With Love (hibás felvétel)

As

Duett- Kati és Nikolas - Endless Love

Na ettől a duettől, majdnem berosáltam...elgyengültem...tisztára bele betegedtem, hogy milyen hihetetlenül tehetséges emberek élen Magyarországon, de nem nagyon viszik semmire, ha csak nem szállnak bele a darálóba...Mint utóbb kiderült számomra, egy harmadik ember nyeret meg az X-Faktor-t, aki szintén nem tehetségtelen...és nem sajnálom tőle sem a győzelmet.

Wonderful Word

Joe Cocker- You are so Beautiful


Aztán csak ültem és tűnődtem...és egyre több videot néztem meg, majd vissza tértem a kiinduláshoz és rájöttem, hogy kire hasonlít Wolf Kati!

Shara Jessica Parker és Melina Kanakardes keveréke! Két igen jelenős "sorozat" színésznő és szerintem, ha nekem feltűnt, akkor másnak is felfog és bár lehet nem válik előnyére a szakmában, de azt tuti, hogy emlékezetes jelenség!

 

2011. 03. 14. 18:54 | még nincsenek kommentek

írta: Zsuzsina

Üresség

Néhány perce kiköltöztek a szomszéd szoba lakói. Végig néztem. Nem akartam.
Nem volt közöttünk úgymond baráti a viszony, de mindig jól kijöttünk egymással. Dan és Kathy velem voltak a születésnapomon. Gábor részéről Dan volt a csali, hogy aznap lerobogjak a konyhába, mondván, hogy Dan felgyújtotta a konyhát és menjek segíteni eloltani a tüzet. Igaz nem vettem be, mert lévén, hogy Dan ezermester és bármit képes szétszedni, megjavítani és összerakni, de ahhoz túl jó szakember, hogy egy biztosíték kicserélése ne okozzon tüzet. :)

Mielőtt elmentek, még váltottunk néhány szót és megtudtam végül azt is, hogy pontosan miért mennek el. Teljesen érthető az indok. Nem akar gyilkosságért ülni, de ha itt maradnak, akkor megöli a főbérlőnket. Valahol megértem, mivel fültanúja voltam egy elég komoly vitának kettejük között.

Hetek óta tudom, hogy kiköltöznek, de valahogy nem igazán mozgatott a dolog, hisz az elmúlt hónapokban annyi ember jött ment ebben a házban, hogy szinte már nyomon sem tudom követni. Nem túl jó üzletember a főbérlőnk, de hát nem lehet mindenki következetes. Szóval, most délelőtt esett le a fatantusz és most valamiért nagyon üresnek érzem magam. Hiába néztem már végig kb 8-10 ember hurcolkodását, ez most más. El fog tűnni a házból a móka, és még akkor is hiányozni fog, ha én nem igazán vettem rész benne. Ez most más. Olyan lesújtó érzés, főleg azért mert tudom, hogy a házban vannak olyanok, akik kifejezetten örülnek annak, hogy kiköltöztek.

Közben megint felzendült a szomszéd házban a párocska és már megint megy a hiszti. Papírból vannak a falak. Kíváncsi leszek, hogy ma kihívják e rájuk a rendőrséget, mint az elmúlt néhány alkalommal...

2011. 03. 12. 17:18 | még nincsenek kommentek

írta: Zsuzsina